Rólunk / nekünk írták

Pórffy Csaba jóga blogjáról hoztuk az alábbi cikket, Szentirmai László lábjegyzeteivel tesszük közzé.

Amire a legnagyobb szükség van,

mind országos szinten, mind globálisan – a megfelelő pedagógia (x1). A mai napon újra rá kellett jönnöm, hogy a jógának az a része foglalkoztat leginkább, hogy hogyan lehet a leghatékonyabban átadni egy másik embernek – a saját szintjén és szükségletei szerint.

Úgy merült fel ez a téma, hogy beszélgetni volt szerencsém Szentirmai Laci bácsival, aki akkora koponya a pedagógiában, amit már elfelejtett, az is sok lenne egy átlagos egyetemi katedrához, hát még amit tud!

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: MBE hírek, Rólunk / nekünk írták | Hozzászólás most!

Fogadd be a világot!

– Anya, bábozzunk! – mondja nekem három és fél éves kislányom, Panna. És a következő pillanatban azon kapom magam, hogy a körülöttünk lévő tárgyak megelevenednek, és a történetek hálóját szőjük.

– Anya én is hadd menjek veled a bábpróbára! És én akkor a kékhajú hercegkisasszonnyal szeretnék lenni a Fehérlófiából. – Én csak kerek szemekkel bámulok rá, hogy hát igen, azt hiszem sikerült „megfertőződnie”.

A bábozás élménye vagy egy jó bábelőadás megtekintése utat nyit a gyermeki fantázia birodalmába. A csodának kicsik és nagyok bármikor részesei lehetnek, és a függőség szerencsére hosszú ideig tart.

A bábozással, bábjátékkal felnőttként kötöttem mély barátságot, amikor a nagy múltú Fecske Bábcsoport vezetője lettem. Új világ nyílt meg előttem. A bábjátékosoké, az előadóké, valamint a befogadóké, a közönségé is.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: MBE hírek, Rólunk / nekünk írták, Szakmai cikkek, archívum | 1 hozzászólás

Bábszínész vizsga Sárospatakon

Bábszínész képzésükkel és a vizsgával kapcsolatos élményeit, tapasztalatait osztja meg az oldal látogatóival Mátyásné Fűzi Csilla, választmányunk tagja.   

A vizsgaelőadásokra Sárospatakon, a Huncutka Bábszínházban került sor, 2013.március 18.-án.

15 különböző bábtípussal előadott történetet láthattak az érdeklődők.
Legutóbb hasonló OKJ-s vizsga 2008-ban volt.  Akkor a Csipkerózsika c. mese volt a központi előadás. A szövegkönyvet a leendő bábszínészek írták, és a szerepüknek megfelelően a saját bábjukat is maguk tervezték, készítették.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: MBE hírek, Rólunk / nekünk írták | Bábszínész vizsga Sárospatakon bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Bábos óvodai szakmai nap Hódmezővásárhelyen

Tisztelt Intézményvezető!
Tisztelt Kollégák!

 MEGHÍVÓ
A hódmezővásárhelyi Exner Leó Óvoda  Nevelőtestülete megrendezi
IV. Bábos Szakmai Napját,
melyre tisztelettel meghívja intézményük nagycsoportos óvodásait
és a bábjáték iránt érdeklődő kollégákat.
Időpont: 2013. április 10. szerda

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: MBE hírek, Rólunk / nekünk írták | Bábos óvodai szakmai nap Hódmezővásárhelyen bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Júlia szép leány – Cogitó Művészetoktatási Intézmény ÁMK

2013. február 23-án, Budapesten, a Magyar Bábjátékos Egyesület által szervezett Templomi Bábjátékos Találkozón a COGITÓ ÁMK Művészetoktatási Intézmény részéről, Mátyásné Füzi Csilla és csoportja Júlia szép leány c. előadással képviseltette magát. A rendezvénynek helyszínt a Rózsakerti Baptista Gyülekezet adott.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: MBE hírek, Rólunk / nekünk írták | Júlia szép leány – Cogitó Művészetoktatási Intézmény ÁMK bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Promontor TV / Programajánló – Templomi Bábjátékos Találkozó

Templomi Bábjátékos Találkozó, Budapest, 2013. február 23.

Kategória: Rendezvényarchívum, Rólunk / nekünk írták | Promontor TV / Programajánló – Templomi Bábjátékos Találkozó bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A Báron Bábos Műhely meghívója

Szirtes Józsefné, egyesületi tagunktól érkezett hír:

A kecskeméti Báron Bábos Műhely
2013.01. 25-én, 17 órai kezdettel
műhelyfoglalkozást tart, melyre minden érdeklődőt szeretettel várunk. A foglalkozás helye: Kecskeméti Ifjúsági Otthon.

Program:
Egyszemélyes bábjáték, bemutatkozik Barkóczi Titanilla

Szervezési feladatok:
Fellépés a Családi Bábszínházban 2013.02.23.
Pedagógus Bábjátékos Találkozó
Bábterápiás képzés lehetősége
Egyszerű maszk készítése hullámpapírból

*

Köszönjük Szirtes Ancsának az információt!
Várjuk még program javaslataitokat, beszámolóitokat, csoportjaitok fényképes bemutatkozóját, és persze jelentkezéseiteket rendezvényeinkre!
MBE

Kategória: MBE hírek, Rólunk / nekünk írták | A Báron Bábos Műhely meghívója bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Hírek a Kőmazsik és Kőszirmocskák Bábcsoportokról (Budapest)

Vári Ildikó csoportvezetőtől, egyesületünk aktív tagjától kaptuk a következő felvételt…

http://indavideo.hu/video/Kobanyai_Hirado_20121227

A bábcsoportokkal a  riport 11:40-től látható!

Köszönjük Ildikónak a bejátszást, és várjuk még leveleiteket, híreiteket!

Kategória: MBE hírek, Rólunk / nekünk írták | Hírek a Kőmazsik és Kőszirmocskák Bábcsoportokról (Budapest) bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Szirtes Józsefné Ancsa levele a 2012. augusztusi képzés kapcsán

Tisztelt Elnök úr, Tisztelt Vezetőség!

2012. augusztus 7-17 között, a Kecskeméti Főiskola Tanítóképző Főiskolai Karán,  Pedagógiai bábjátékos, pedagógus rendező, pedagógus bábcsoport vezető intenzív képzés zajlott.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Rólunk / nekünk írták | Szirtes Józsefné Ancsa levele a 2012. augusztusi képzés kapcsán bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva