Egyesületünk készül a PEDAGÓGUS BÁBJÁTÉKOS NAPRA!

nov.6.1.

A tavasz óta folyó bizonytalanság eredményeképpen igen nehéz volt időpontot találni, de ma bejelenthetjük az elért sikert: november 6-án pénteken, sor kerülhet a találkozóra, és nem marad ki ez az év sem a hosszú időre visszatekintő folyamatból. A Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza fogadni tud bennünket úgy, hogy a nem túl bőséges pénzeszközeinket a legkedvezőbben tudjuk felhasználni- sőt, némi támogatásban is részesülünk.

Mindenkit szeretettel várunk Szombathelytől Záhonyig! Az Egyesület tagsága számíthat utazási költségei teljes, vagy részleges térítésére. Akik a nagy távolság miatt vagy előtte, vagy utána megszállni kénytelenek, azokat a vendéglátók segítik a szállásfoglalásban.

A találkozó két célt tűz maga elé:bemutatók valamint a hozzájuk illeszkedő szakmai megbeszélés.

  • A Meseláda bábcsoport, a MBE évtizedek óta kebelbéli együttese 20 éves fennállásához érkezett. Ezt kiállítással, a fellépésükkel ünnepeljük.
  • Bemutatkozik a DIFÜSzEformáció: Az igazi Hamupipőke (Szent Erzsébet élete) c. előadással.
  • Kálmán Judit tagóvoda-vezető ismerteti évtizedekre visszatekintő, bábjátékos és vizuális nevelési tapasztalatait.

A nap történései alkalmat adnak arra, hogy a résztvevők döntsenek 2020-ból a jövőbe tekintve milyen lehetőségeket tudnak elképzelni a kisgyermekkor időszakára eső bábjátékos, illetve a hozzá tartozó kézműves munkálkodásokról.

A folyamatot egyszerű büféétkezéssel szakítjuk meg. Mindenkit szeretettel várunk.

Ami a legfontosabb, szeptember 1-ig határozott választ várunk: jövök igen, vagy nem.

MBE

Kategória: MBE hírek, Rendezvényarchívum | A közvetlen link.

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.