Közgyűlés, 2018. év

közgy_2018

A honlapon, de postai levelezés útján is a tagság tudomására hozatott a 2018. évi közgyűlés, helye, időpontja, szükségessége.

Az Alapszabályunk, illetve a szokás is megkívánja, hogy az év első harmadában sor kerüljön rá, amit egyrészt a megelőző év tevékenységének lezárása, másrészt az elkövetkező közeli és középtávú tervezés indokol. Ezért terelődött a választás május 26-ra, (http://www.mababjatekosegylet.hu/mbe-hirek/3760/ ) amely a legutolsó szabad nap volt az év elején. Az erre az időpontra meghirdetett közgyűlésen 3 fő jelent meg. Ez azt jelentette, hogy az esemény határozatképtelenséggel zárult, illetve életbe lépett hivatalos meghívóban jelzett „b” változat, az egri közgyűlés. Azért esett a választás ide és erre, mert vélhetően sok tag ottlétére számíthatott az egyesület vezetése. Ugyanis június 1-3 között rendezték meg a Gyermekbábosok Országos Fesztiválját.

Így hát 2018. június 2-án, 9:30 -kor az elnök határozatképességre vonatkozó megállapításával nyílt meg a tanácskozás. A jelenlévők a meghívóban meghirdetett napirendi pontokat elfogadták, azt nem egészítették ki.

A közgyűlési tisztségviselők kijelölése után, a jelenlévők egyhangú beleegyezésével elkezdődött a közgyűlés. Az elnök előzetesen megküldött, a helyszínen szóbeli kiegészítésekkel ellátott beszámolóit (megelőző évi egyesületi tevékenység, gazdasági beszámoló) a résztvevők egyhangú szavazással elfogadták.

A közgyűlés összehívásának legfontosabb oka az egyesületi alapszabály civil törvényhez, illetve a jelenlegi törvénykezési változásoknak megfeleléshez igazítása volt. A jelenlévők az előre megküldött alapszabályt jelenlegi állapotában (a vezetőség által az elmúlt közel másfél esztendő alatt megtárgyalt változtatásokkal) elfogadták. Egyetlen egy tétel megvitatására került sor, amelyet jogásszal megvizsgáltatva illeszt be egyesületünk véglegesen a bírósági bejegyzés előtt (levél szavazás).

Az elnök felvázolta az elkövetkező időszak legkarakteresebb hosszú távú terveit: bábcsoport vezetők képzése továbbképzése, illetve a NMI Nkft.-vel kötött februári együttműködési szerződés konkrét tételekbe fogalmazása.

Az egyéb kérdések között felszólalt Szentirmai László, Szirtes Józsefné, Huszár Zoltánné, Vári Ildikó, Szabó Antalné. Továbbra is kerestetik a BÁBjátékOS online változatának szerkesztő bizottsága, író gárdája. A jelentkezéssel kérjük a vezetőség bármelyik tagját megkeresni.

Elhangzott a Kiskapolcs Fesztivál, valamint a kiskőrösi Petőfi Fesztivál a bábjátszás iránti érdeklődéséről szóló hír.

Köszönet Kiss Renátának, az EKMK igazgatónőjének, illetve Berecz Klárának az EKMK szakmai vezetőjének akik biztosították számunkra a hirdetés lehetőségét, és a megfelelő helyszínt – mindenféle bérleti díj nélkül. (egyebütt nem mindig kapunk ilyen lehetőséget)

Eger, 2018. június 2.

MBE

gyermekbáb fesztivál 2018 Egri_megism_20180602 (1)

Kategória: MBE hírek, Rendezvényarchívum | A közvetlen link.

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.