Szentirmai László: Takaráson innen, paravánon túl…. kérdések

Az egri Gyermekbábosok Országos Fesztiválja ma is a legrangosabb amatőr gyermekbábos rendezvény. Húsz éve ez “az országos” találkozó, ahol inkább a találkozáson, mint a mérkőzésen van a hangsúly. Természetesen a szakmai tapasztalatcserére is nyílik alkalom, sőt szinte “továbbképzésnek” is tekinthető ez a lényegében gála esemény. Sokéves tapasztalat, hogy az Egerbe érkezők mind témaválasztásban, mind pedig a különböző bábtechnikák felvonultatásában nagyon találékonyak, ezért igen színes műfaji paletta és magas színvonal jellemzi a találkozót.

Ismert financiális okok miatt 2005-től kezdődően – sajnos – egyre szűkül a résztvevői kör. 2012-ben, igazi nehézségek árán is egybegyűltek a gyermekbábos csoportok.

Mivel ez a rövid tanulmány nem igyekszik egy szocialista termelési jelentés alakját felvenni, a fellépők rangsoráért az http://www.mababjatekosegylet.hu/mbe-hirek/gyermekbabosok-xix-orszagos-fesztivalja-eger-2012-szeptember-14-15  irányítanám a kedves olvasót.

Inkább vitát szeretnék indukálni két általánosabb – az egri rendezvényhez is köthető – gondolat felvetésével.

  • Az egyik a bábosok előtérbe nyomakodásának kérdése,
  • a másik a bábjáték nyilvánvaló hasznainak kevesebbedése, átstruktúrálódása.

Íme az első! Vajon manapság a bábu miért nem él meg magában a számára teremtett világban?

A fertődi kastélyban (és másutt is, ahol hasonlóan alakult a helyzet) a bábuk az eleven énekeseket pótolták. Mindenki élvezte a “csodát”, ahogy a kis marionettszínészek daloltak, táncoltak. Mozgatóikat díszletek takarták, ez akkoriban szinte minden bábos műfaji megnyilvánulásnál ugyanígy működött.

A bunraku a XVII. századi Japánban indult virágzásnak, hazájában is unikumnak számít, ott is több, egyéb műfaji változat mellett él meg. A távol-kelet tele van pálcás-,  zsák-, és kesztyűbábokkal, amelyek kivétel nélkül paravánnal takart bábosok kezén kelnek életre.

Magyarországon arat a “nyílt játék“. Ezt látni sok kőszínházban, de az utcai sokadalmakban fel-felbukkanó bábszínházakban is. Az egyébként tehetséges bábszínészek mindenféle hacukát öltenek magukra, hogy annyira már mégse ne üssenek el a bábok világától, amiben ormótlan méreteik miatt csak rendezői bravúrok özöne nyomán férnek el, de igazán beleolvadni nem tudnak. Ha kell, ha nem – a bábos ott fényeskedik elől, hátul, fenn, lenn. Hogy miért, azt tudni nem, csak sejteni lehet.

A legelfogadhatóbbnak tűnő magyarázatot egy (néha fergeteges sikert is hozó) koncepció adja. Eszerint: a díszletek között látható bábos a szobájában magányosan játszó gyerekre emlékeztet. Ez az idea a gyermek által (életrekeltett) megszemélyesített játékok, tárgyak és “kisgazdájuk” bensőséges kapcsolatára épül. Abba a varázslatos világba azonban  (amelyre minden szerencsés felnőtt örömmel emlékezik) nem tolakodhat(ott) be külső szemlélődő. Ha felkattan(t) az ajtó zárja abban a minutában mozdulatlanságba dermed(t) mindenki – baba, oroszlán és kisautó… Az nem lehet koncepció, hogy a közönséget kukkolóvá avatjuk.

Létezik szituáció, ami a mozgató és a mozgatott együttes bábszínpadi jelenlétét indokolni tudja? Talán Gepettoé és Pinocchioé, hisz az öreg fafaragó hozza létre a fiúcska figuráját. Elfogadható egy látványon belül az élő, egyszerű paraszt és a kívánságára alakot öltő Babszem Jankó is, mivel ez egy egy mesei fordulat, indokolt “csodás” szituáció. Bizonyos és igen keresett esetben szerepelhet egyszerre a bábszínpadon maga Isten és kreaturája, az ember, de ekkor már a határokat súroljuk. Isten (s általában az istenek) élő ember általi megszemélyesítése még a mi kultúránkban is “necces”, de a prehistorikus vallásokat gyakorló dél-amerikaiak, afrikaiak, óceániaiak körében különösen az.

Kérdezhetnénk, ugyan miként értelmezik a nyílt játékot a különböző korú nézők? Értik-e egyáltalán az ilyesféle “koncepciót“? Sejthető, hogy a gyermekek nemigen törődnek vele. Nem sokat filozofálnak, ők jól szórakoznak – s akkor sem keresnék a bábost, ha nem látszana. Ezt azonban elég sokan és elég felületesen művészetpszichológiai dobbantóként használják. Ők azok, akik a legbátortalanabb kétkedést is azzal szólják le, hogy “mindegy mi történik, csak a gyerek élvezze“!

Pedig ideje lenne már körüljárni a nyílt játék felszaporodásával előállt helyzetet. Vajon kell-e minduntalan az a megemelt interpretációs szint, amely – ha indokolttá nem is, de – elfogadhatóvá teszi a bábhoz láncolt, néha uralkodásra éhesnek tetsző bábos színpadi jelenlétét. Vagy csak annyi a pőre  magyarázat, hogy a jelenkori bábszínészképzés valamiképp egyensúlyvesztést szenvedett.

A bábjáték illúzión alapszik. Feledésbe merültek volna A.C. Gervais, R.D. Bensky, G. Craig, H. Jurkowsky és sokak bábszínházzal kapcsolatban megfogalmazott ideái, vagy a képi eszközök egyneműségének és fajlagos egységének eszméi, amelyen oly sokat dolgozott a Bauhaushoz kötődők sora, vagy Picasso, Miro, de Koós Iván is, vagy éppen a Drak társulata, élén Frantisek Vittekkel?

Kérdezhetné bárki, hogy miért kerülnek mindezek együvé az egri gyermekbábos fesztivállal? Nem másért, mert – mint más jelenség is evilágon – ez is trendkövetésre sarkall. Az egri pódiumon egyre több olyan produkció kerül reflektorfénybe, ahol a játszók láthatóan a határon mozognak és esetenként arra az oldalra áttévednek, ahol a bábu jelenléte csak ürügy. A bábcsoportok élére a szakmai továbbképzés meggyengülése folytán egyre több gyakorlatlan drámapedagógus kerül a fogyatkozó, tapasztalt bábos szakemberek helyére. Itt aztán a bábjáték autonóm kifejezési törvényeire kevéssé érzékenyek, lesöpörve paravánt, díszletet első pillantásra látványos produkciókat hoznak létre. Lássuk csak!

Harkácsi Pimpó Bábcsoport (Tornalja, SK)

A harkácsi (SK) leánykezek dédelgette legyezők – kicsik és nagyok, fehérek és színesek – Andersen közismert meséjének (Rút kiskacsa) tolmácsolásában “szorgoskodnak”. Simulékony, összetartó tinilányok, jól szerkesztett klasszikus zenei idézetek illusztrációjában feloldódva, már-már a szinkronúszást súroló koreográfiára “tárgyjátékot”(?) lejtenek. A közönség (különösen a kisiskolás korosztály) kifáradásig küzd a megfejtésért. Zeneoktatásunknak és a médiának “köszönhetően” sem a zenei idézeteket nem ismerik, sem a választott tárgy (a legyező) nem könnyen lényegül át madárrá… talán csak a páva, a pulyka esetében menne, de azok sem a mesében, sem a zenékben nem szerepelnek. Matt.

Meseláda (Feled, SK)

Meseláda (Feled, SK)

Ennél jóval jobb teljesítményt mutatott a feledi (SK) Meseláda. Rusztikus lenkelme-figuráikkal, a nyers kenderkötél és a hántolt fa sokoldalú összeszerkesztéséből született mobildíszletben szívbemarkoló erővel játszottak, tisztán, zengve beszéltek. Kitűnő ritmus a színpadon, feszült figyelem a nézőtéren (lásd foncsikos elsős lányka testtartása). 

A Mákvirágok évek óta szolgálnak meglepetésekkel. Most épp a “kiöregedő” korosztályok zökkenőmentes lecserélésén fáradoznak, aminek eredményeképp tehetséges kicsik jutnak a színpadi léthez hozzászokás lehetőségéhez – gyakorolni a beszédet, mozgást, éneklést. Itt is nyílt játék folyik, de a “határon innen”. A játékosok szinte sose néznek ki a közönség szemébe, a főszereplők figyelik a bábjaikat, a műfaji szabályok szerint mozgatnak, kommunikálnak. Az absztrakt – vesszőkosár alapú – bábok alkalmat adnak, egyben igénylik is a fokozott színészi munkát, így a teátrális gesztusok, a mimika indokolt.

Mákvirág (Sárszentmihály)

Esetenként briliáns felvillanások tanúi lehetünk…, az “öregek” biztosak lehetnek abban, hogy a stafétabot jó kezekbe kerül.

A budapesti “Kőszirmocskák” is figyelemre méltó teljesítménnyel rukkoltak elő. A kisiskoláskorú csapat egy felnőtteket is megszégyenítő méretű produkciót mutatott be. A szereposztás telitalálatnak tűnik, az előadók úgy játszanak, mintha maguk is a hétszilvafás cirkuszosok, vagy a szürke (egér)polgár-családba születtek volna. A festett ementálivilágban, sajtsárga trikóikban ügyeskedők ajkán teljes beleéléssel, gyerekhangon cincogják Urbán Gyula patikamérlegen kimért mondatait….. A siker nem marad el – de ott bujkál a kérdés, ugyanez történt volna, ha ezek a gyermekarcok, tehetséges gyermekkezek nem játszanak bele a látványba.

Kőszirmocskák (Budapest)

És sorban váltják egymást a fekete pólósok az égszíntrikósokkal…. A teljesítmény jó, az évek alatt kiszenvedett minőségemelkedés nem torpant meg. A képi világ egységesebb, “bábosabb”, a darabok megválasztásával sem lehet elégedetlen a közönség. Lehetne talán tisztábban énekelni, a magyar nyelv szabályait betartva beszélni, hangsúlyozni – itt még van javítani való.

Füzecske (Füzesgyarmat)

 

Vándorbot (Kecskemét)

Boglári Játékszín (Balatonboglár)

S a legfontosabb… alaposan ismerni, tudni és az alábbiak szerint cselekedni, ha a nyílt játékhoz folyamodunk:

A legkifinomultabb nyílt játék, a bunraku rendkívül aprólékosan szabályozott világában a bábost – szokásos rejtő öltözetén túl – kesztyű, csuklya takarja. Csak a fő mozgató arca látható, ám azon egy rezzenés sem fut át. Mintha csak egy szobor elevenítené meg az ettől még élőbbnek tűnő, rafinált szerkezetű bábukat. Azok pedig élő embert megszégyenítő hűséggel mozognak… és így teremtik meg a lehetőséget, hogy az ember által véghez nem vihető, de a báb által még vállalható történésekbe bonyolódjanak – egy absztrakt, sűrített üzenet közvetítése érdekében.

A Nagy Márta vezette Tücsök Bábcsoport a Vásári komédiák című előadásában visszatér a hagyományokhoz. A sok gyermek a paraván mögé bújva, a műfaj klasszikus hatásrendszerét veszi igénybe. S a közönség szájtátva figyel, vagy a darab dramaturgiája szerint hangoskodik, drukkol, biztat, nevet…

Tücsök Bábcsoport (Celldömölk)

De térjünk át a másik kérdésre, az alkalmazott bábjáték nyilvánvaló hasznainak kevesebbedése, ritkulása, átstruktúrálódása.

ManuArt (Pomáz)

Egy igazán dicséretes próbálkozás kívánkozik ennek alátámasztására. A pomázi gyerekek pedagógusai ráéreztek az alkalmazott bábjáték jelentőségére. A paraván mögött a pomázi műhelyből kikerült bábuk kelnek életre a felnőtteket megszégyenítő komolysággal dolgozó gyerekek kezében. Ezek a kisiskolások olyan testi bravúrokkal teljesítik szolgálatukat a látvány érdekében  megszerkesztett színpadi térben, ami expresszív kifejezések keresésére serkentenek. Olyan közösségi munka folyik, amit csak olimpikonoktól szokás számonkérni. Saját kezük – de a velük együtt a paraván mögött izguló tanáraik – munkája is ugyanúgy benn fekszik a produkcióban. Nézem és ámulok, ahogy a csoportvezető markában századszor is izzadtra gyűrődik a szövegkönyv, ahogy a partner bábos szája némán leköveti a vele szemközt deklamáló szövegét, ahogy a kéz alá dolgozó kellékes háta együttgörbül a díszlet hajlatával….

Mit vesztünk, vagy mi mindent meg se nyerünk, ha ezek a teljesítmények kivesznek az iskola összetett életéből?! Fogalma sincs sokaknak. Pedig közülük többek épp azon a hajszáléren tapodnak, ami az eszmélésre elegendő vért vinné az állam agyába.

Köztudott, hogy a bábjáték igencsak idő- és munkaigényes, sőt esetenként meglehetősen drága műfaj, országszerte még ma is népszerű a iskolás korosztállyal foglalkozó pedagógusok körében. Ennek igen egyszerű az oka: a bábjáték az egyike, annak a kevés tevékenységnek, amiből az előadó ugyanúgy gazdagszik, mint a néző. Összetett volta nyomán innovatív személyiség alapozható meg, s ezt minden jó pedagógus, minden jó szülő tudja.

Szentirmai László,
Magyar Bábjátékos Egyesület elnöke

Kategória: MBE hírek, Szakmai cikkek, archívum | A közvetlen link.

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.